Hajnali dallam

Ködös hajnalon, álom határán
sosemvolt sosemlesz dallamot hallok,
Dúdoló bokrok szavát akkor értem,
ha értelmét nem kérdem, csak elfogadom.

A kép. Vajda János: Augusztusi hajnal
Köszönöm!

Mondd...

Mondd, mikor szaladtak kalászba a füvek?

Pitypang napocskákkal pettyezett a zöld.

Reggelre levéllé nyújtóztak a rügyek.

Ujjongó illatot sóhajtott a föld.

Mondd, Te is érzed, hogy egy vagy velem?

Ölelsz gesztenye levelek tenyerén.

Időtlen téren át fénylik a szerelem...

s mosolygunk egy rigón egyszerre: Te meg én.

Ölelés Föld Napján

Öleljük egymást fűben-fában.
Esőben és napsugárban.
Hangya apró kis csápjában.
Elefántnak ormányában.
Pisztrángban a habzó vízben.
Ujjainkban mind a tízben.
Bogáncsban és rózsaszálban.
Harmatban és békanyálban.
Sziklában és lágy homokban.
Homokban futó nyomokban...
Mi vagyunk.
A Föld.

Havazik

Valami dúdolgat bennem.
Szürkébe olvadtak a budai hegyek,
csak a házak tartották magukon a valóságot...
Ember alkotása dacolt a téllel,
ahogy érkezett a széllel és lelibbent lágyan:
Havazik.
Még csak alig-alig.
Rigó feketéje surran.
Medrében nyújtózik a Duna,
ónszínű hullámokon utazik a tél.
Hallod a havazást?
Csillaggá robbant cseppek lebegnek,
szempillámat érik.
Ágak zengik surrogó dalukat:
valami kiszakadt.
Holle anyó? Te vagy az?  
Meghajtom a fejem.
Természet Anya.
Gyermeked tiszteli hatalmadat.
Szeress te is engem.

2013.01.18.

Szaladó szerelem

Szalad bennem a szerelem.
Át napokon és tereken,
lépte nem döccen, mert száll...
át-át Hozzád...
s hozzád, ki olvasol... érzed?
Add át a lényed,
téged vár: ereje életnek.
Dolga, hogy szálljon.
Szikrázó szárnyon.
Varázson.

Tőled bennem szavak erdeje árad.
Tőlem benned elcsitul sok kínzó gondolat.
Magamba ölelem a sötétet és megtöltöm Fénnyel.
S Te látod a felhők közt bújó csillagokat.

Évszázados percben,
arcomon érzem kedves arcodat...
elköszönünk.
Talpunk alatt keményen csikordul a fagy.

Nem számít.
Viszem a tiédet.
Viszed az enyémet.
Szerelem-sugárzó mosolyokat.

2012.12.22.

2012.12.21.

Reggel rózsaszín volt a Nap,
ködön át engedte látni magát,
hófehér dércsipke fölött lebegett,
ahogy a Föld tiszta-színt öltött, talán éppen neki.
Vagy nekünk.
Kik léptük életünk, ünnepre váróban.
Adj belőle másnak, ki nem érzi mégsem.
Adj a magadéból, hisz megteheted.
Végtelen forrása a Szeretetnek...
Hiszed-e?
Éppen tebenned nyílt meg.

2012.12.22.

Kérj áldott...

Apró szikrák szaladtak szembe velem.
Csillámlott a levegő, hó nem lehetett
tiszta volt az ég.
Mintha zene szállt volna a sárga villamosra,
a szél Észak metszését hozta és arcomba csapta,
megtaszított jártamban: állj meg.
Nézd...valami szikrák szaladnak.
Mint apró szivárvány-cseppek,
testetlen üzenetek...veletek vagyunk.
Akkor is, ha szürke.
Akkor is, ha hideg.
Akkor is, ha fáj.
Akkor is, ha félsz. Akkor legjobban.
Akkor legjobban:
Hívd a Fényt.
Hívd a meleget.
Engedd, hogy megéld a Szeretet.
Kérj áldott...Ünnepet?
Életet.
Nekem.
Én Neked. 

2012.12.13.